A kriptovaluta bányászatról röviden

Hozzáadva: 2021. Augusztus 30. Megtekintve: 199

Szóval kriptovalutát szeretnél bányászni? Az én fejemben néhány évvel ezelőtt fordult meg ez az ötlet és sok kétellyel álltam a feladat elé. Sokszor haljuk, olvassuk fórumokon, hogy átverés az egész, a kriptovaluták mögött nem áll semmi és a virtualitásuk miatt nem érnek semmit, így bányászni sem érdemes őket. A károgók jönnek még azzal is, hogy a kriptovaluta bányászok pazarolják a hardware-t, a számítógépet játékra használóknak pedig egyenesen feláll a szőr a hátán az egekbe szökött hardware áraktól. Hogyis tudnánk akkor ilyen körülmények között elkezdeni a kriptovaluta bányászatot?

A legtöbb kétely eloszlatására ott a YouTube és az egyéb információ megosztó platform. Nem hinném hogy sokat kell győzködni valakit manapság, hiszen a közösségi média rohamos terjedésével az információ és rettenetesen gyorsan terjed, így ha valamiről meg akarunk győződni, akkor néhány Google keresés végrehajtásával már olvasshatjuk is a témában a hasznosabbnál hasznosabb információkat.

Ettől függetlenül gyakran mivel egymásnak ellentmondó információkat találunk a neten, nem is tudjuk pontosan, hogy melyik úton is kellene elindulnunk.

Melyik a számunkra legjobban bányászható kriptovaluta? Ethereum bányászatra rendezkedjünk be, vegyünk videókártyákat és építsünk riget? Sokat olvassuk viszont, hogy 2021-ben az ethereum bányászatnak vége lesz. A megmaradt riggel bányásszunk Ravencoint vagy Ergo-t? Mi a helyzet a bitcoin bányászattal? Érdemes lehet esetleg több millió forintot rászánni és ASIC miner-t beszerezni kínai barátainktól? Nem túl rizikós ez?

Mi a helyzet a merevlemez alapú bányászattal, mondjuk a chia network-el? Ne egyszerűbb winchestereket a hálózatba kötni és kevesebb villanyszámlát produkálva kriptovalutát bányászni?

A hardware elavulásával hogyan lehet számolni? Ilyen szempontból mi a különbség a videókártyák és a winchesterek között?

Telepítsünk inkább helium rootereket és helium bányászattal keressünk pénzt? Igen ám, de hogyan jutunk az eszközökhöz? Megbízhatóak-e a kínai gyártók?

Ilyen és ezekhez hasonló kérdést még legalább 100-at lehetne feltenni. Sok kérdésre egyébként a Google illetve a YouTube választ ad. Valószínűleg egy angol nyelven indított keresés több találatot ad, de magyarul is vannak már anyagok a neten.

Ami azt illeti, ezek a kérdések folyamatosan megfordulnak az én fejemben is. Akkor 3070 Ti vagy RTX 3090 kártyát vegyek ha ravencoin-t akarok bányászni? De miért drágább az egyik, ha a hozama nem sokkal jobb, mint a másiknak?

Az érdekes a dologban az, hogy a legtöbb ilyen jellegű kérdést nem is lehet értelmes módon megválaszolni. Gondolkodik rajta az ember, kicsit olvas a témában a neten, megnéz egy-két YouTube videót és rájön, hogy elment az egész napja és nem jutott közelebb a válaszhoz.

Miért is van ez? Hát főleg azért, mert a terület nagyon új.

Ki gondolta volna néhány évvel ezelőtt, hogy a számítógépes hardware vagyontárgy lesz és otthoni eszközeinkkel passzív jövedelemre tudunk szert tenni. Kiderül, nem is kevésre. Azért mindemellett valljuk be, ezek a tárgyak alapvetően nem pénzkeresetre lettek kitalálva.

A videókártyák alapvető feladata a nagy számítási teljesítményt igénylő műveletek elvégzése és így használják azt játékok akadozásmentes futtatására valamint grafikák renderelésére. Most viszont, a kriptovaluták megjelenésével egyre több ilyen eszközt állítanak be hash függvények végtelenített számítására. Szóval az eddig a mezei felhasználó által használt eszközök pénz keresésre vannak beállítva.

Ez azonban egy teljesen új koncepció és a nagy halak még nincsenek is a vízben. Tény, hogy egy-két vállalkozó szellemű informatikus szívesen bedobja a közösbe hardwarét és így keres napi szinten néhány ezer forintot, de valószínűsíthetjük, hogy az iparágban még nem szerepelnek a pénzt igazán keresni tudó nagyágyúk. Csak arra akarok tehát kilyukadni, hogy a terület még gyerekcipőben jár. Jó néhány hónapnak el kell még telnie ahhoz, hogy az emberiség igazán megtanulja hogyan kell kriptovalutából pénzt keresni.

Ebből pedig az következik, hogy nagyon sok kérdésre nincs még válasz. Feltételezhető továbbá az is, hogy amint bizonyos kérdésekre megérkezik a válasz, úgy jelenik még meg több ezer új kérdés is. Ebből fakadóan pedig az emberiségnek progresszív módon kell hozzá állnia a kriptovalutákhoz. Muszáj lesz tehát kutatásokat végezni a területen. Fejlődnie kell a játék elméletnek, a hardware-nek, a software-es megoldásoknak, a gráfelméletnek és a valószínűség számításnak is.

A YouTube-on például havi rendszerességgel jelennek meg olyan témájú videók, amelyek arról osztják az igét, hogy megéri-e még beszállni a kriptovaluta bányászatba. Erre a kérdésre lehetetlen megadni a választ röviden. Sok szempontot meg kell vizsgálni.

Az egyik legfontosabb tényező az idő. Mennyi ideje van az adott személynek? Ha sok, akkor én mindenképp azt mondom igen. Lényegtelen mennyibe kerülnek a videókártyák, mennyi az ethereum bányászat hozama vagy mennyit hoznak a helium rooterek. Ami csábító a dologban az az, hogy néhány száz ezer forint beruházásával meg tudja magának nyitni a kis kriptovaluta bányáját otthon az ember és innentől kezdve lehet tanulmányozni a dolgot.

A kriptovaluta hálózatoknak mélyre nyúló irodalma van, ha már beröffent tehát a bánya, de még nincs további beruházható tőke, akkor el lehet kezdeni az irodalom böngészését. Ezekből a cikkekből sokat lehet tanulni, fel lehet eleveníteni az egyetemen tanult, akkor haszontalannak ítélt anyagokat.

Az első lépés nyilván meglehetősen nehéz és sok hibát vét az ember. Eleinte gyakran vesz felesleges eszközöket a majd-jó-lesz-még-valamire elv alapján is. Ezeket érdemes szépen lassan minimalizálni és optimalizálni a kriptovaluta bánya építésének folyamatát.

A gond természetesen itt azzal van, hogy a jelenleg forgalomban lévő eszközöket nem kriptovaluta bányászatra tervezték. Tisztelet a kivételnek, mondjuk a bitcoin asic minereknek. A videókártyákkal játszani szoktunk, a winchestereken pedig adatot tárolunk. Ne csodálkozzunk tehát, ha a megvásárolt eszköz nem teljesíti száz százalékban a tőle elvártakat.

És akkor még egy fontos pont, ez pedig a profit. Mivel minden kriptovaluta piaci ára a másodperc tört része alatt változik, és a jövőben vett ár teljesen megjósolhatatlan, nem sok értelme van várható hozamról és megtérülésről beszélni. Le lehet ragadni az árdiagrammok mellett és lehet őket egész nap bámulni, de sokat nem segítenek. Ha elvetettük a sulykot, akkor esetleg lehet kicsit izgulni, de azért a legtöbb esetben véges időn belül megtérül a befektetés, szóval nem érdemes álmatlan éjszakákat tölteni a hozamon való rágódással. A bánya elindult, profitot termel, és ha még ráadásul olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a profit nem kenyérre kell, akkor sokat ne izguljunk. Ilyen mértékű passzív jövedelmet, ilyen kevés odafigyeléssel nem sok más iparágban tudunk előállítani, szóval csak félre a stresszt!

Az hogy a kriptovaluta bányászat kinek fekszik, nehéz eldönteni. Ebben csak az idő segít. Meg kell próbálni és mindenki döntse el magának!

Szerző: LB

Figyelem: A bejegyzésben található információk tartalmazhatnak hibát. A szerző az abból eredő károkért nem vállal felelősséget!

Hozzászólások (0)

További hírek